Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

http://www.youtube.com/watch?v=D9UEUdVU29A

♥2007 júliusában kezdődött a nagy rajongásom mikor első koncertjükön voltam Sopronnémetiben és még most is tart.:)Eddig 5 fellépésükön voltam Sopronnémeti,Szany,Mosonszolnok és Enese,Győr♥

 

Josh : Szarvas József 1977. március 9.-én született. A Josh név 2001-ben ragadt rá, amikor olaszokkal dolgozott, akik nem tudták kimondani a nevét, ezért Joshnak nevezték el. Hobbija a kirándulás, DVD nézés, futás és kondizás. Josh az európai dance kultúrán nevelkedett, zenéjében az Italo dance fő vonásai lelhető fel. A szerző és énekesnek már fiatalon sikerült belekóstolnia az európai klubéletbe, ezt magába szívva, érett fejjel vágott bele a magyarországi dance kultúra ezen szegmensének meghonosításába. Producerként 2001 től tevékenykedik, és ez idő alatt számos arany, platina, és dupla platina státuszt elért dal szerzőjeként, ma már önálló produceri irodával rendelkezik. 2003-ban megalapította a Joshiva duót, ami hamar feloszlott. 2004-ben sikeres zenei producer lett. Kezdetben Szeibert Judit (Jutta) managere volt, majd közösen megalapították a Josh&Jutta formációt. A Josh és Jutta produkció azzal a nem titkolt céllal alakult, hogy kitöltsenek egy hiányt, pop - dance formációként a magyarországi popzene világában. A formáció rövid idő alatt számos rekordot megdöntve a magyarországi fiatalok és clubok kedvencévé váltak. Az együttes dalait Josh írja. Első videoklipjük a Nincs az a szó című dalukhoz készült. 2006. május végén megjelent a Vár rám az ismeretlen című videoklipjük. Szeptember 24.-én pedig a nagylemez is boltokba került azonos címmel. 2006. októberében egy újabb kislemezt másoltak ki bemutatkozó albumukról, Fagyos a szívem címmel, ami a tél nagy kedvenceként, több rádiós listát vezetett, és az összesített klip játszási listán ( Viva Chart Show ) több hétig az első helyet foglalta el. Az együttest az az elismerés érte, 2007 januárjában, hogy az MTV Europian számos európai országban, szintén a műsorára tűzte a formáció Fagyos a szívem című videó klipjét. 2007. februárjában pedig Fonogram díjra jelölték a formációt az „év legjobb hazai dance, vagy elektro albuma” kategóriájában. 2007. március elején Magyarország egyik legolvasottabb nemzetközi tini magazinjában a Popcornban az olvasók szavazatai alapján szintén jelölték a csapatot a Popcorn díj 2006 –on az „év magyar klipje” kategóriában a Fagyos a szívem c dalukkal. 2007. júniusában pedig Magyarország vezető zenei televíziós csatornája a Viva TV, Comet díjra jelölte a duót „ a legjobb új előadó „ kategóriában! Josh mottója: " Merj nagyokat álmodni és tartsatok ki az álmaitok mellett! Ha elég kitartó vagy, bármit elérhetsz!"

 

Jutta:Szeibert Judit(1979 szeptember 29) Kiskorában musical-színésznő szeretett volna lenni. Szülei beiratták egy színiiskolába, de nehéz anyagi körülményeik miatt ezt nem tudták volna fizetni. Jutta statisztaként kezdett dolgozni 16 éves korában és 20 éves koráig ebből élt. Musical Stúdióban végezte tanulmányait. Ennek köszönhetően több musicalben játszott. Édesapja halála után elvesztette érdeklődését a zene és a színház iránt. Édesanyja benevezte egy modellversenyre, amit nem nyert meg, de különdíjként egy szálloda arca lehetett. Később elvégzett egy modelliskolát is, de az egyik divatbemutatón elrontották a haját és kék lett. Ez végetvetett modellkarrierjének. Ezután táncosként dolgozott, de ezt is hamar abba kellett hagynia. Visszatért az énekléshez. Több válogatáslemezen szerepelt vokalistaként, így hozta össze a sors Joshal, aki kezdetben a managere volt, majd közösen megalapították a Josh&Jutta formációt. majd közösen megalapították a Josh&Jutta formációt. A Josh és Jutta produkció azzal a nem titkolt céllal alakult, hogy kitöltsenek egy hiányt, pop - dance formációként a magyarországi popzene világában. A formáció rövid idő alatt számos rekordot megdöntve a magyarországi fiatalok és clubok kedvencévé váltak. Első videoklipjük a Nincs az a szó című dalukhoz készült. 2006. május végén megjelent a Vár rám az ismeretlen című videoklipjük. Szeptember 24.-én pedig a nagylemez is boltokba került azonos címmel. 2006. októberében egy újabb kislemezt másoltak ki bemutatkozó albumukról, Fagyos a szívem címmel, ami a tél nagy kedvenceként, több rádiós listát vezetett, és az összesített klip játszási listán ( Viva Chart Show ) több hétig az első helyet foglalta el. Az együttest az az elismerés érte, 2007 januárjában, hogy az MTV Europian számos európai országban, szintén a műsorára tűzte a formáció Fagyos a szívem című videó klipjét. 2007. februárjában pedig Fonogram díjra jelölték a formációt az „év legjobb hazai dance, vagy elektro albuma” kategóriájában. 2007. március elején Magyarország egyik legolvasottabb nemzetközi tini magazinjában a Popcornban az olvasók szavazatai alapján szintén jelölték a csapatot a Popcorn díj 2006 –on az „év magyar klipje” kategóriában a Fagyos a szívem c dalukkal. 2007. júniusában pedig Magyarország vezető zenei televíziós csatornája a Viva TV, Comet díjra jelölte a duót „ a legjobb új előadó „ kategóriában! Jutta pélaképe a Black Eyed Peas énekesnője, Fergie. Hobbija a ruhák, cipők és táskák átalakítása, átfestése, varrása, tűzése. Van egy uszkárja. Kosarazott az MTA-ban. Tornázott a Postás SE-ben.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Propecia Equidad Kelaffoca

(Kelaffoca, 2019.10.14 14:54)

Cialis Reacciones Adversas <a href=http://cialvia.com>cialis cheapest online prices</a> Amoxicillin Sexual Dysfunction Isotretinoin Skin Health

Clomid Homme Fait Kelaffoca

(Kelaffoca, 2019.10.05 06:40)

Propecia Usa No Prescription Propecia Carreras <a href=http://cialislis.com>buy cialis online</a> Zithromax And Insomnia Cheapest Place To Buy Herpes Rx Dutasteride Get From Canada Amex Accepted Cash Delivery

zitazsigo@citromail.hu

(Zita Zsigó, 2013.07.02 13:05)

Nagyon jól nézel ki! :D Jó hangod van! <3 <3 <3

Bp Újpest

(Kováts László, 2013.03.05 19:49)

Nem ide tartozik, de sajnos halottam arról milyen súlyos balesetet szenvedett Judit a mamájával.Szeretnék segíteni ha lehet.Talán ha van lehetősége akkor keressék meg az Orgon készülék fejlesztőjét, aki több embernek is tudott segíteni a remek készülékével.Nem a reklám a célom ezzel,csak szerintem ismerem is Juditnak még a családját is.Ha jól tudom neki a nagybátyja Szeibert György az ismert nb1-es focista akivel barátok voltunk és vagyunk még mindig,igaz elég rég találkoztunk.Sok mérkőzésén ott voltam anno a 80 as években, aki talán az egyik legjobb focista volt akkor a ligában.Remélem mihamarabb felépül Judit is, és tovább öregbítheti a Szeibert család hírnevét.Jó lenne ha megismerhetnénk egymást.Lenne egy zenével kapcsolatos ötletem a zenekara számára.Elég ismert az is amivel én is foglalkozom a hifiben,de ez nem ide tartozik, erről majd személyesen ha lehet.Ismétlem nagyon régóta ismerem a családját.Nekem is a zene a hobbim, és a mindenem.Mielőbbi gyógyulást Judit,és sok sikert!

Laci